Hírek

Szélerőművek az Eiffel-toronyra

2012.08.03 Forrás: www.greenfo.hu
Átlátszó padozat nyújt majd szédítő élményt az Eiffel-torony első emeletén, esővízgyűjtők, napelemek és kicsi szélerőművek is kerülnek rá hamarosan. Ez utóbbiaktól azt várják, hogy a torony energiaigénye harmadával kisebb lesz.

Környezetkímélő lesz a francia főváros emblematikus műemléke, az Eiffel-torony: rövidesen szélerőművekkel és napkollektorokkal állítja elő a működéséhez szükséges energia egy részét - közölte az üzemeltető cég. A torony első emeletén most folynak a korszerűsítési munkálatok, amelyek révén a torony könnyebben megközelíthető, vonzóbb és környezetkímélőbb lesz - mondta el Jean-Bernard Bros, az SNTE elnöke.

Az 57 méter magasan lévő első emelet a torony legkevésbé látogatott része, amely feltehetően változni fog, ha majd a turisták ráléphetnek a semmi fölött, a négy pillér között tér fölé épített átlátszó padozatra. A munkálatok keretében kis szélerőműveket, napelemeket és esővízgyűjtőket is telepítenek a toronyba. Ennek célja, hogy 30 százalékkal javítsák a torony energiateljesítményét - tette hozzá Jean-Bertrand Bros.

A felújításnál arra is ügyelnek, hogy a mozgáskorlátozottak a torony minden részére eljussanak. Az első emeleten kongresszusi termet nyitnak, a másodikon felújítják a boltot, a múzeumot és az éttermet. A munkálatok 2013 végén fejeződnek be, és áfa nélkül 25 millió euróba kerülnek (7 milliárd forint), a költségeket az üzemeltető cég fizeti.

Az 1889-es párizsi világkiállításra épített Eiffel-torony a világ egyik leglátogatottabb műemléke: 2011-ben 7,1 millióan látogatták, míg a nyolcvanas évek elején még csak 3 millióan.

 

Az eredeti cikk itt olvasható.