Hírek

Itt a világ legőrültebb és legszebb szélkereke

2015.02.25 Forrás: Origo.hu

Holland mérnökök újra feltalálták a szélkereket. A mozgó alkatrészek nélküli szélerőművet egy panoráma-óriáskerék közepébe építenék. A berendezés látványként is izgalmas, nem kizárólag környezetvédelmi szempontból.

Sokan vannak, akik még azt sem szeretnék hogy otthonuktól pár kilométer távolságban szélerőmű épüljön, mert csúnyának tartják a látványát. Ők azok, akik valószínűleg soha nem költöznének egy szélerőmű tövébe. Egy holland cég viszont abban bízik, hogy az ő szélkerekük lesz olyan vonzó, hogy évente másfél millióan fordulnak majd meg benne.

A „benne” szó nem véletlen. A Holland Szélkerék (Dutch Windwheel) két, egymásba kapcsolódó, óriási gyűrűből épülne fel Rotterdam kikötőjében. A szerkezet magassága 174 méter lenne. A talapzatot a víz alá rejtenék, tehát úgy nézne ki, mintha lebegne.

A szélkerék-óriáskerék látványterve (Forrás: Dutch Windwheel Corporation)

Látványosság és energiatermelés

A külső kerék panoráma-óriáskerékként funkcionálna, amelynek negyven kabinjából lehetne bámulni Európa legnagyobb kikötőjének panorámáját, valamint Delft, Dordrecht, valamint a holland közigazgatás központja, Hága is látható lenne a távolban.

Forrás: Dutch Windwheel Corporation

A belső kerék a tulajdonképpeni szélkerék, de nem csak műszaki berendezések kapnának benne helyet. Az acél-üveg szerkezetben helyeznék el az éttermet, a kilátóteraszt, egy hotelt, a kereskedelmi egységeket, valamint lakásokat is.

Hogyan lehet egy szélkerékben lakni?

Azért, mert a belső kerék nem mozog. A berendezés nem csak építészetileg teljesen szokatlan megoldás, hanem a szélenergia-hasznosítás területén is. A kerékbe vízszintes irányban csöveket szerelnek. Mindegyik (leszigetelt) csövön számos elektróda és fúvóka helyezkedik el.

Holland mérnökök újra feltalálták a szélkereket. A mozgó alkatrészek nélküli szélerőművet egy panoráma-óriáskerék közepébe építenék. A berendezés látványként is izgalmas, nem kizárólag környezetvédelmi szempontból.

Sokan vannak, akik még azt sem szeretnék hogy otthonuktól pár kilométer távolságban szélerőmű épüljön, mert csúnyának tartják a látványát. Ők azok, akik valószínűleg soha nem költöznének egy szélerőmű tövébe. Egy holland cég viszont abban bízik, hogy az ő szélkerekük lesz olyan vonzó, hogy évente másfél millióan fordulnak majd meg benne.

A belső kerék a tulajdonképpeni szélkerék, de nem csak műszaki berendezések kapnának benne helyet. Az acél-üveg szerkezetben helyeznék el az éttermet, a kilátóteraszt, egy hotelt, a kereskedelmi egységeket, valamint lakásokat is.

Hogyan lehet egy szélkerékben lakni?

Azért, mert a belső kerék nem mozog. A berendezés nem csak építészetileg teljesen szokatlan megoldás, hanem a szélenergia-hasznosítás területén is. A kerékbe vízszintes irányban csöveket szerelnek. Mindegyik (leszigetelt) csövön számos elektróda és fúvóka helyezkedik el.

Az építmény egyszerre hasznosítaná a nap- és a szélenergiát, valamint a biogázt (Forrás: Dutch Windwheel Corporation)

A fúvókákból folyamatosan pozitívan töltött vízmolekulák áramlanak ki. Amint a párát elfújja a szél, a szerkezet körül elektromos mező keletkezik, amely elektromossággá alakítható, és továbbítható a hálózatra.

A megtermelt áram mennyisége függ a szélsebességtől, a páracseppek sűrűségétől (számától), és az elektromos mező erejétől. Az eljárást a Delfti Műszaki Egyetem két kutatója, Johan Smit és Dhiradi Djairam fejlesztette ki. Nincs surrogás, mozgás, csak megújuló energia

Ebben a szélerőműben tehát nincs mozgó alkatrész, nem zajos, nincsenek lapátjai, és látványnak sem utolsó. Az építmény ezen felül hasznosítja az esővizet, napelemeket is szerelnek rá, továbbá a keletkező szemétből biogázt állít elő, amelyet szintén áramtermelésre lehet hasznosítani. Talán lesznek egypáran, akik tényleg ott akarnak lakni benne.

Az épületet négy rotterdami cég konzorciuma (BLOC, DoepelStrijkers, Meysters és az NBTC Holland Marketing) tervezi

Forrás: Dutch Windwheel Corporation