Hírek

Csak nekünk nem fúj a szél és nem süt a nap

2014.09.25 Forrás: hvg.hu

A paksi atomerőmű-projektben hívő Orbán-kormány a szélerőművekben nem hisz. Pedig már a románok, bolgárok is rakétagyorsasággal húznak el mellettünk e területen is – hogy a fejlett világot ne is említsük. Azért fordul el a kormány ettől, mert itt nem olyan könnyű sumákolni? Pedig már most is 340 ezer család áramát képesek megtermelni a magyar szélfarmok.

Mosonmagyaróvár környékén, Győr-Moson-Sopron megyében hatalmas lapátokkal szélerőművek uralják a vidéket, száz méter fölé is nyúlnak. Ott van a durván 170 magyarországi szélerőműnek a zöme, de van az Alföldön is, és az Északi-középhegységben is elvétve előfordul, Miskolc mellett pedig mindössze egyet találunk. És nagyon úgy tűnik, hogy miközben más országok inkább ráfeküdnek erre az energiatermelő formára, mi veszni hagyjuk.

A miniszter kijelölte az irányt: erre ne

A fejlesztési miniszter a parlamentben a zöldenergia-termelés egyik alaptételére rákérdező interpellációra (címe:„Mikor épülnek új szélerőművek Magyarországon?”) a minap lényegében azt írta, hogy e fronton is túl jól állunk, ráadásul nem is fúj rendesen a szél. Egyik állítás sem éppen helytálló.

A Parlament honlapján hétfőn megjelent hivatalos válaszában Seszták Miklós miniszter az LMP-s Szél Bernadett kérdésére úgy válaszolt, mintha az elmúlt legalább négy évről megfeledkezett volna. Arra a kérdésre, hogy miközben Európában, de a mi régiónkban is évek óta szélenergia-forradalom zajlik, vajon mikor épülnek új szélerőművek nálunk is, sikerült úgy megválaszolnia, mintha egy más kormány minisztere lenne a külügyért és külgazdaságért felelős Szijjártó Péter, aki néhány napja egy hazai napelemgyár építéséhez nyújtott egymilliárd forintos állami támogatásról tett bejelentést.

A haladás jelzőbólyái (Fotó: Stiller Ákos)

Nem is 13 százalék

Seszták Miklós válaszában onnan indult el, hogy az EU-ban a megújuló energiával kapcsolatosan még 2007-ben kijelölték az utat. E szerint 2020-ig az EU átlagban 20 százalékos megújuló energiaforrás-részarányt ér el a termelésben, közben 20 százalékos energiahatékonyság-növelést is végez, és ötödével csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását is. Azt a leírtak szerint a miniszter tudja ugyan, hogy Magyarország – szégyenszemre – az első 20 százalékos limittől alulról is messze elmaradva, csak 13 százalékot vállalt, azt azonban a jelek szerint nem, hogy időközben egy árnyalatnyival komolyabb téttel váltunk kevésbé nevetségessé: a felhasznált teljes energiamennyiség zöld limitjét időközben 14,65 százalékra toltuk fel.

A miniszter azt írta, hogy a cél felé haladva, az eredeti menetrend szerint jelenleg nagyon is jól állunk, mivel a megújuló forrásból előállított energia bruttó, végső fogyasztáson belüli részaránya 2010 végére 8,8 százalékra nőtt, amivel már akkor meghaladtuk a 2016-ra kitűzött értéket.

Azt azonban már nem tette hozzá, hogy mindez nem a zöld termelőerők bővülésének, hanem leginkább annak volt köszönhető, hogy a 2008-as gazdasági válság hatására visszaesett a magyarországi energiafogyasztás, ami drasztikusan visszafogta a klasszikus termelőkapacitásokat is (például a Vértesi Erőművet, de a gönyűi gázerőművet is – miközben a megtermelt zöldenergiát a hatályos jogszabályok szerint továbbra is kötelező a rendszerirányítónak átvennie). Illetve: éppen ez idő tájt fejeződtek be a még 2006-ban – botrányos körülmények között – kiosztott szélerőmű-építési kvóták teljesítései. 2010-re lett a szélerőmű-potenciálunk 329 MW, mely azóta sem lett több.

Nem lehetne annyit sumákolni

Ennek magyarázata meglehetősen prózai: a szélerőműpiacon a kontinensen 2008 előtt is olyan erős volt a gyártók közötti verseny, hogy azt a legnagyobb szereplők (mint a német Siemens vagy a spanyol Iberdola) sem tehették meg, hogy az elnyert projektjeik ne legyenek transzparensek és átláthatók. Ez viszont a gazdasági-politikai hatalmi elit járadékszerző korrupciós gyakorlatába nehezen lett volna beilleszthető.

A 2006-os, Gyurcsány-kormány időszakában született, a megújuló energiával kapcsolatos kormányzati ötletelések (mint a hajszál híján 50 MW-os szalmaerőművek dömpingje, vagy az Aranyos völgybe megálmodott 650 MW-os szivattyús energiatároló erőmű víziója) valójában csak azt a célt szolgálták, hogy kimaxolják a zöldenergiás címkével ellátható beruházásokat, illetve hogy bombabiztos pénztermelő üzemeket létesítsenek. Ez utóbbit jól mutatja, hogy azt jogszabályba betonozták, a megújuló energiát nemcsak hogy kötelező átvenne a rendszernek, hanem a kötelező átvételi árat (KÁT) inflációkövetővé tették, így a megújuló energiát nagyban előállító erőművek bevétele is folyamatosan nőtt.

A torz rendszerben rengeteg juttatásra jogosultak ennek megfelelően a távhőcégek, melyek összességében nagyobb teljesítményre voltak képesek, mint a paksi atomerőmű, de amiatt hajlamosak voltak nyáron is égetni a gázt, hogy kapcsolt erőműként áramot termelve több állami támogatáshoz jussanak. De a korszak jelképe lehet az is, hogy a legnagyobb támogatást az alapvetően barnaszenet égető Mátrai Erőmű és az ugyancsak szenes tüzelésű Vértesi Erőmű kapta éveken keresztül.

A szélerőművek a KÁT-nak alig néhány százalékát kapták, és bár a technológia és e rendszerek létesítésének szükségét az igazolta, hogy a főként spanyol befektetők által az osztrák határ közelében épített hazai szélfarmoknak még így is megérte. Azt a bélyeget azonban ekkor sütötték rá az ipartágra, hogy a KÁT-kassza (amit végeredményben az áram árába beépítve fizettettek meg a fogyasztókkal) drasztikus megnövekedése a szélerőművek számlájára írható.

Nem fúj a szél? Mégis megtermeli 340 ezer család áramát

A hazai szélerőpotenciál növekedése azonban mindezeken túl azért sem valósult meg, mert bár a 2010-es választási kampányban a későbbi nemzetgazdasági miniszter, majd jegybankelnök Matolcsy György a 20 százalék körüli szélenergia-potenciálról is vizionált, Orbánék, hatalomra kerülve, minden ezzel kapcsolatos elképzelést rövid idő alatt szertefoszlattak. Noha a rendszerirányító 2009-ben újabb 410 MW szélenergia-kapacitás beilleszthetőségére vállalt garanciát, a kormányváltás után előbb jegelték, majd hivatalosan visszavonták a már eredményhirdetésig jutott pályázatot. Akkor az volt az ígéret, hogy 2012-ben majd visszatérnek rá. Hát nem tértek.

Seszták Miklós lehangoló véleménnyel van a hazai szélerőművek potenciáljáról, mert azt írta most Szélnek, hogy e rendszerek „alacsony működési óraszáma és a termelésük időjárásfüggő volta miatt a fogyasztók biztonságos ellátásához tartalék-, illetve szabályozó kapacitásokról kell gondoskodnia a rendszerirányítónak”. Ez azonban olyannyira nincs így, hogy évente nagyon kevés olyan nap van, amikor szélcsend miatt nem dolgoznak a meglévő szélerőművek (és olyan is, hogy a túl  erős szél miatt, biztonsági okokból le kell állítani azokat).

A Magyar Szélenergia Ipari Társaság (MSZIT) hivatalos jelentése szerint az országos áramfogyasztás kielégítéséhez a szélturbinák 2012-ben 1,73 százalékban járultak hozzá. (Ez elég kis méret ahhoz, hogy rugalmasan ki lehessen egyenlíteni az ingadozásokat, melyek az előzetes menetrendek szerint nagyrészt előre tervezhetők, illetve a rendszerirányító MAVIR saját állítása szerint gond nélkül képes balanszírozni). A teljes magyarországi szélenergia-flotta kihasználtsága 2012-ben meghaladta a 26 százalékot, és a termelési volumen havonta átlagosan mintegy 340 ezer család áramigényét volt képes megtermelni.

Cselekvőképtelenségi terv

Seszták Miklós mostani válaszában azt is idézi, hogy a megújuló energiaforrások közül elsősorban a kapcsoltan termelő biogáz- és biomassza-erőműveket, illetőleg a geotermikusenergia-hasznosítást részesíti a kormány előnyben. E hivatkozással viszont nem csupán az a probléma, hogy a kapcsoltan termelő erőműveket (zömmel távhőcégek, melyek a földgázból hőt és áramot is termelnek) lassan negyedik éve hitegeti azzal a kormány, hogy az előbb befagyasztott, majd letiltott támogatást más formában majd újraindítják számukra (ez volna a már el is felejtett METÁR). Probléma az is, hogy ipari méretben is számottevő biomasszaprojektről évek óta még csak szó sem esett – miközben az persze nem baj, hogy Szerencsen mégsem lesz szalmaerőmű.

Arról is csak az idén tavasszal, a választások előtt esett szó, hogy Oroszlányt, illetve a Vértesi Erőművet megint megmenti a kormány (megint az MVM pénzén), de az majd legalább csak megújuló energiát használ majd – ha elkészül.

A geotermikus kapacitással kapcsolatban azonban addig jutott el Magyarország az utóbbi években, hogy néhány pilot projektben a távhőszolgáltatásba próbáltak besegíteni ezzel a technológiával (mint például Hódmezővásárhelyen), de az országosan is számottevő méretekről még a tervezőasztalok sem hallottak.

A románok, bolgárok ebben is elhúznak tőlünk

Mindez Seszták szerint "azonban nem jelenti azt, hogy a megújulóenergia-hasznosítás egyéb válfajai – köztük a szélenergia felhasználása – ne szerepelnének a célok között. Ezeket azonban csak úgy célszerű fejleszteni, ha szem előtt tartjuk a valóságos összköltséget és a költségeket viselő energiafogyasztó közteherviselő képességét" – írta válaszában a miniszter. Ez alig több, mint az egy évtizeddel ezelőtt is retrográd, „Magyarországon nem fúj a szél, nem süt a nap” elvet valló bigottoké. (Az más kérdés, hogy Hatvani György munkásságának köszönhetően akkor, 2005 táján is éppen ez a filozófia érvényesült a kormányban.) Ráadásul a miniszter valójában értelmezhetetlen állítást tett, mivel a szélerőmű-parkok építése kerül a kormány számára a legkevesebbe. Mivel – ha nem állami beruházásról van szó – a kormánynak pusztán annyi a dolga, hogy megadhatja a számára legkedvezőbbnek gondolt paramétereket a pályázat kiírásához, és várja, majd elbírálja a jelentkezőket. Aztán az energiahivatalon keresztül nemcsak szabályozni képes a létesítményeket, de kontrollálhatja is azokat.

Az, hogy idehaza miért nem épülnek új szélturbinák, szélfarmok, igazából Seszták Miklós válaszlevelének egyetlen mondata sem magyarázza meg. Szakmai magyarázatot az Európai Szélenergia Társaság (EWEA) sem tud; már azon túl, hogy a befektetői környezet nem tekinthető kedvezőnek. Az EWEA így pusztán azt rögzítette másfél éve a Közép-és Kelet Európai projektekről szóló bécsi konferenciáján, hogy miközben Magyarország kimaradt a „Keleti szél” hullám jótékony hatásaiból, Lengyelországban nyolcszor, Romániában hatszor, Bulgáriában kétszer annyi szélenergia-kapacitást engedtek telepíteni.

És ha ma túlzónak is tűnnek az olyasfajta prognózisok, minthogy Lengyelország 2020-ra 6650 MW szélenergia telepítésével számol, Románia – mely évekig Budapestre járt e témában konzultációra – pedig az évtized végére szeretne a 4000 MW-os határig eljutni, érdemes visszaidézni: a hazai kapacitás 329 MW.

A magyarországi szélenergia-volumen olyannyira nem jelentős, hogy manapság a Siemens szinte minden projektje, melyeket legfeljebb egy év kifutással be is üzemel Ázsiában, Amerikában, Nagy-Britanniában vagy éppen Hollandiában nagyobb ennél. Ráadásul a világon a tengeri- és szárazföldiszélturbina-gyártásban is alapvetően meghatározó Siemensnél úgy kalkulálnak, hogy a folyamatos fejlesztéseknek, hatékonyságjavításnak és technológiai innovációknak köszönhetően 2020 körül már az előállítási költségeket akár 40 százalékkal is alacsonyabb szintre szoríthatják le.